System of a down-ot és Napoleon Boulevard-ot hallgatok.
Raktam fel új novellát (az előző bejegyzéshez hozzáillik!).
Lusta vagyok minden egyébre. A regényemet pedig igyekszem még felrakni... majd.

Tegnap újra ráraktam az MP3-ra Ákos Beavatás című lemezét, amit szinte egész nyáron hallgattam. Éjjel, kb. éjfél körül, mikor a sötét szobában elalvás előtt hallgattam, új megvilágításban láttam az egészet. Egészen beleéltem magam a prostituált szerepébe. Ugyanis tudniillik, hogy ezen a lemezen két szám is egy kurváról szól. Nézzétek, hogy milyen gyönyörű szavakkal fejezi ki Ákos a legősibb mesterséget űző személyeket:

Húsevő,
Gyilkos virág a szíved
Rossz a híred,
Mindig forr a véred,
Életveszély.

Hm, ebben a számban Ákos egy utcalányról ír, aki hirtelen szerelmes lesz, és nem tud mit kezdeni az idegen érzéssel. Ez pedig a Csak a szerelmen át. De van egy másik hasonló szerzemény az albumon, amely talán még jobb: Minden nap. Most, miután én is elolvastam Coelho Tizenegy percét, rájöttem, hogy ez a szám teljes mértékben a könyvhöz hasonlít. Annyira szépen leírja ezt az egész kurva-vagyok-mert-megpróbálom-megtalálni-a-saját-korlátaimat nevű dolgot. És ezt Ákos, vagyis egy férfi szemszögéből.
Azonban valahol azt olvastam, hogy a Beavatás c. lemez az, amelyben bepillantást nyerhetünk Ákos magánéletébe. Ebben csak az a vicces, hogy többször is utalva van benne ez a prostituált élet. Vajon a feleségéhez van köze? Reménykedem benne, hogy nem. És maga a címadó dal is egy erotikával túlfűtött szerzemény.
Szóval fogalmam sincs, hony tényleg igaz-e az itt leírtak. Annyi azonban biztos: Ákos egy örök kultusz, aki szerintem már rég kiérdemelte a költő elnevezést.
Olvassátok el az említett dalok szövegét, hallgassátok meg, és véleményeket kérek: ki hogy értelmezte az egészet? Kinek milyen érzéseket váltott ki?

Ákos: Minden nap
Ákos: Csak a szerelmen át
Ákos: Beavatás

2010-et írunk, ami számomra nem kecsegtet túl sok jóval. Nemcsak azért, mert utolsó hónapjaimat töltöm kiskorúként, és fokozatosan vége szakad az-anyu-szoknyája-mögé-bújás lehetősége, és nekem kell az élet minden területén helytállnom, hanem jövőre már érettségizni fogok. Ami egy dolog, hiszen leérettségizni nem egy nagy szám. Csak az a kérdés, hogy mennyire fog jól sikerülni. Vajon alig tudnak majd áthúzni vagy egész szép eredményeket érek el? Fogalmam sincs. Azonban annyit már tudok, hogy nem lesz egyszerű dolgom, ha jó jegyeket akarok az érettségi bizonyítványomban. És gondolom azt nem kell mondanom, hogy én bizony jó jegyeket akarok.
Eddig úgy néz ki, hogy öt tantárgyból fogok érettségizni: magyar, szlovák, angol, biológia és földrajz. A magyarral, a biosszal és a földrajzzal azt hiszem, hogy nem lesz sok gond, ha tisztességesen megtanulom a tételeket, viszont az angol és a szlovák... Hát, abban már nem vagyok olyan biztos. Már említettem talán, hogy nem erősségeim a nyelvek, vagyis így meg-megtanulgatok mindent óráról órára, de a kommunikáció nehézkesen megy. Egyszerűen mikor az adott nyelven kell beszélnem, nem jutnak eszembe a szavak, és öt percig tart kinyögni egy mondatot. És emiatt félek az egyetemtől is. Én ide akarok járni Szlovákiába fősulira, és ahhoz pedig elengedhetetlen a jó nyelvtudás. Az embernek enélkül is nehéz az egyetem, de nekem még így százszor nehezebb lesz, hogy a nyelvi akadályokat is le kell győznöm. Persze, most mondhatjátok, hogy akkor miért nem választom az egyszerűbb megoldást, és megyek hozzátok Pestre vagy Győrbe folytatni a tanulmányaimat. Azonban nem bírok elszakadni a szülőföldemtől. Ugyanis ha Magyarországon végzem el az egyetemet, akkor Magyarországon is kell majd dolgoznom, mert a két országnak lényeges különbségeik vannak. Ha Mo-ra mennék, akkor mindent magyarul tanulnék, a szakszavakat és a szakkifejezéseket. Esélyem sem lenne Szlovákiában egy magyar diplomával állást kapni. És hiába lakom néhány kilométerre a határtól, én nem akarok Magyarországon mégcsak dolgozni sem. Hú, most nehogy ám azt higgyétek, hogy ennyire megtagadom a saját nemzetiségem! Nem, mert imádom a magyar nyelv szépségét, imádom a magyar irodalmat, a magyar történelmet, a magyar kultúrát.  És Budapest is annyira lenyűgöz mindig. Csak éppen a mostani magyar gazdaságot és a politikát rühellem. Sajnálom, de nem tudnék Magyarországon élni. Szlovákiában születtem, itt is akarok meghalni. És amúgy Szlovákiában pedig épp azokat a dolgokat utálom, amiket Magyarországban imádok. Ennek ellenére én nem akarok változtatni az életstílusomon, nem akarok külföldön élni, sőt, legszívesebben egész életemet ebben a faluban élném le. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne vágynék pár hétre mondjuk Londonba vagy New Yorkba. De csak pár hétre. Semmi fél évre vagy egy évre.
Na jó, elkanyarodtam az eredeti témától. Szóval gürizhetek a jó érettségiért, majd ha az megvan, akkor gürizhetek, hogy felvegyenek a kívánt szakra. És ha lesz olyan szerencsém, és nem lesz túljelentkezés és felvételt nyerek felvételi nélkül, akkor még mindig ott van a nyelv kérdése: vajon fogom így bírni az amúgy is nagy színvonalú sulit, ha nem az anyanyelvemen tanulhatom? Nos, mindezekre még csak Isten tudja a választ, de hamarosan én is fogom tudni: úgy másfél-két év múlva, mikor az első vizsgáimra fogok készülni.
Tehát jelenleg tele vagyok kérdésekkel, félelemmel. Elhatároztam, hogy e nyáron már teljes gőzzel fogok készülni az érettségire és a fősulira egyaránt. Muszáj lesz elkezdenem rendesen foglalkozni a hiányosságaimmal. Amiből nincs kevés. És amire a legjobban kell hajtanom: szlovák (megtanulni folyékonyan beszélni az egyetem miatt, és megtanulni az irodalmat az érettségi miatt), angol (megtanulni jól beszélni az érettségi és a való élet miatt), kémia (muszáj belehúznom, mert rájöttem, hogy abból is kell felvételiznem, ha esetleg úgy alakulnának a dolgok, és nem vesznek fel felvételi nélkül), biológia (ez a tantárgy legalább jól megy, de itt is van mit tanulnom, mégiscsak biológus szeretnék lenni).
Aztán még ott van az örökös lustaságom, ami mostanában annyira jelen van, a nemtörődömségem és ez a nehéz időszak, amin most keresztül megyek. Tudjátok, az élet értelmének keresése, a boldogság megtalálása és mindegy egyéb tinédzserprobléma.
Szóval ki akar a helyemben lenni?

Én már nem is tudom, hogy miért lepődöm meg az ilyeneken. Már rég hozzászokhattam volna. Csak még mindig naiv és jóhiszemű vagyok...
Nem értem, hogy vajon hogy lehet valaki ennyire ostoba? Nekem sem magam az IQ-m, én sem vagyok valami szuperzseni, sőt, semmi talpraesettség vagy önállóság nincs bennem. De hogy ennyire hülye legyen valaki, aki ráadául kitűnő tanuló, és egyetemre készül... Nem mellesleg pszichológiára. Közben meg fogalma sincs az emberekről, a szavak mögött megbúvó gondolatokról és a mondatok igazi jelentéséről. Ilyenből miért akar pszichológus lenni? Ha egy magamfajta senki átlagos képességekkel is tudja őt manipulálni (pedig nem is állt szándékomban manipulálni), akkor mi lesz, ha bedobják őt a mélyvízbe? Jó, persze, ott van még az öt év egyetem, amikor még van lehetősége tanulni, de nem hiszem, hogy kutyából szalonna lenne. És mint mondtam, kitűnőek a jegyei. Szóval még egy ok arra, hogy nem a jegyek határozzák meg az ember tudását (egy jó indok, mikor majd az elcseszett bizonyítványomat fogom magyarázni xD).
És ha valaki azt meri mondani, hogy éretlen vagyok (ami hülyeség, mert a szüleim is beismerik, hogy jóval érettebb vagyok, mint a korombelik), akkor nézzünk csak rá. Tizenkilenc évesen már igazán benőhetne az ember feje lágya. Hogy lehet valaki ennyire gyerekes? De tényleg... Amúgy sokszor a barátnőimmel is ez volt a problémám, hogy ők még máig eléggé gyerekesek, talán ez vitt minket ennyire szét. Ezért is volt sokszor az, hogy régebben mindig én voltam a legfiatalabb a baráti körökben, amelyekhez tartoztam. A legtöbbjük ma már egyetemista vagy dolgozik. Szóval tudom, hogy én teszem magasra a mércét, de ő még a koránál is éretlenebb.
Huh, végre tudtam bejegyzést írni, most valahogy nagyon jól jött ez a felháborodás. Kérlek drukkoljatok, holnap felelek töriből a jobb jegyért, és tényleg nem cseszhetem el.

Mostanában állandóan abban a dilemmában vagyok, hogy vajon miről is blogoljak. Sokszor van kedvem blogolni, mégsem tudom, hogy miről írhatnék. Az életem mostanában nagyon furán alakul, sokszor magam sem értem magamat. Azt hiszem, eléggé mélyponton vagyok már tavaly tavasz óta. De már nem akarok panaszkodni. Ezért is kerülöm a személyesebb bejegyzéseket.
Szóval mivel a hétköznapjaimról szóló bejegyzések kilőve, így maradnak a kritikus bejegyzések. De mégis miről írhatnék kritikát vagy véleményt? Nem akarok most légből kapott témákkal kapcsolatban írni, amelyek csak úgy kipattantak a fejemből, hanem inkább olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek az adott időben foglalkoztatnak. Ami számomra épp aktuális.
És nem akarok nagyon felszínes bejegyzéseket sem írni. Például, hogy milyen cipőt vásároltam tegnap vagy hogy milyen ajándékot fogok kapni a névnapomra. Persze egyszer-kétszer említést akarok tenni róla, de nincs kedvem egy bejegyzésen át ecsetelni, hogy milyen ruhát fogok varratattni a szalagavatómra. Az valahogy nem az én világom, hogy ilyen felszínes dolgokról ennyit beszéljek. Az ilyeneket meghagyom azoknak, akiknek az életük ilyen érzelmileg szegényes dolgokból áll.
Amúgy múlt héten készítettem két design-t az oldalra, még nem tudom, hogy mikor lenne aktuális feltenni. Valójában már alig várom a tavaszt, szóval ezt a télies hangulatú külsőt már lecserélném, meg hó már amúgy sincs. De ha azt vesszük, most vagyunk a tél legközepén, hiszen a naptár szerint csak december 21-től kezdődött meg a leghidegebb évszak. De azt hiszem, amint vége januárnak, megszabadulok ettől a külsőtől.
Úgyhogy tényleg nem tudom, hogy milyen dolgokat kellene írnom ide nektek. Régen nem voltak ilyen problémáim, hogy nem tudtam mit írni. De mostanában mindig ilyesmi történik velem: amit eddig biztosnak mondhattam az életemben, az bizonytalanná vált. És ezért vagyok ennyire letörve.